Amit valamikor az írók megálmodtak és regény vagy novellák formájában papírra vetettek mostanra mintha megvalósulásnak látszana . Itt most konkrétan a mesterséges intelligenciára gondolok . Asimov írta az Én a robotot amiben már mesterséges intelligencia által vezérelt robotot láthattunk . És a valóságban pedig 2022 November 30.-án beléptünk az afelé vezető útra a ChatGPT által .
Azóta robbanásszerűen változik a világunk . Bár még gyerekcipőben jár a technológia azonban már most nagyon sok ember félti a munkáját . Nemrégiben halhattuk a hírt , hogy a Hollywood-i színész társadalom sztrájkolt mert a mesterséges intelligencia fölöslegessé teszi a munkájukat . Magam is láttam olyan filmeket ahol nem igazi színművész játszott . Az Alita főszereplőjét egy élő színésznőről mintázták a másik pedig a Mandalori sorozat egyik epizódjában Luke Skywalkert egy programmal hozták létre . Így nem kelet keresni egy fiatal hasonmást . A Mesterséges intelligencia által alkotott Luke-ról nem vennénk észre , hogy nem igazi ember .
De nem csak a filmes szakma bolydult fel hanem az írók és újságírók is . Ugyanis már most nagyon jó cikkeket tud alkotni a ChatGPT sőt nem csak cikkeket hanem akár zenét is szerez . Láttam olyan festményt is már a sajtóban amelyet ez a program alkotott több más festményt tanulmányozva . Vagy a mezőgazdaságban is alkalmazhatóak a mesterséges intelligenciával irányított mezőgazdasági gépek . Ali akad hely ahol nem alkalmazható ez a technológia . Elképesztő ! És ez még csak a kezdet .
A ChatGPT jövője
A filmes szakma nagyon sok filmet alkotott ebben a témában , amely mind rendre valami negatív irányzatot vett . Koránt sem biztos , hogy ez negatív lesz , most is csak az embertől függ . A történetet mi írjuk , ebben is ahogy az rendre szokott lenni . Ha valami történik az valószínű , hogy nem a ChatGPT hanem az ember lesz .
Bár a kezdeti hibák megjelentek a programban , koránt sem kell azt hinnünk , hogy az alkotói nem fejlesztik tovább . Itt már nincs megállás . Nem jósolhatunk de a lépéseket látva könnyű elképzelni a folytatást . Végkövetkeztetésként bátran kijelenthetjük , hogy beléptünk a mesterséges intelligencia korszakába !
Írta : B.A.
A Tóth Andi ruhákról szóló cikkünk is érdekelheti ! A ChatGPT-ről pedig itt olvashatsz Wikipédia !