Skyshowtime – Odüsszeia betekintő

Írta: Attila

A tegnapi nap folyamán rakták fel a Skyshowtime sztreaming csatornára az Odüsszeia betekintést. A több mint 20 perces kis dokumentumfilm sok sok érdekes dolgot mutatott a forgatásokkal kapcsolatban. Például a színészek a sok helyszín miatt úgy érezték mintha több filmet is forgatnának egyszerre. Az egyik legérdekesebb forgatási helyszín az a barlang volt amelyben a legenda szerint Odüsszeusz született. Most először volt ott forgatócsoport.

Christopher Nolan nagy álma is teljesült azzal, hogy az egész filmet leforgathatta az IMEX kamerával. Megtudhattuk, hogy azzal az a gond, hogy nagyon zajos szerkezet, így a technikusok készítettek egy akkora dobozt amibe belefér a különleges kamera. A doboz jól hangszigetelt, és így a párbeszédes jeleneteket is IMAX kamerával rögzíthették. A színészek alapos felkészítésben részesültek, a harci jeleneteket illetően.

Gondosan ügyeltek minden részletre, tehát itt az is beleértendő, hogy mivel Odüsszeusz egy hazafelé úton volt ezért minden jelenetet azon a helyen vették fel ahol az állomásai voltak, a könyv szerint legalábbis. Ha egy romos erőd volt a helyen, azt rekonstruálták. Ja és ez jellemző a korabeli öltözékekre is, valamint olyan hangszereket is használtak a film zenében, amely tükrözi a történések időszakát.

Ha van Skyshowtime csatornád, akkor érdemes megtekinteni, mert még sok minden van amiről itt nem írtam.

De nézzük most a legfontosabb szereplőket:

Matt Damon – OdüsszeuszAnne Hathaway – PenelopeTom Holland – TelemachusZendaya – AthenaRobert Pattinson – Antinous

Pók ember – Vadonatúj nap

Menekülő ember

You may also like...