
Ann Nette – Rabmadár rövid történet leírás: Shelline, Verya királyának lánya. A királyság veszített egy nagy háborúban, és így a lányt tömlöcbe vetették. A történet idején már 10 éve raboskodik. Ez alatt folyamatosan megalázzák és erőszakoskodnak, kínozzák őt. De egy egy nap megjön annak lehetősége, hogy ki szabaduljon, és ő minden eszközt felhasznál az életben maradás küzdelmében.
A sors, ez a sejtelmes és titokzatos erő nem hagyja, hogy ő csak úgy névtelenül élhesse az életét a tömegben. Így kénytelen szövetséget kötni a szomszédos királyság trónörökösével, aki mellesleg sárkánylovas is. Megpróbálnak egy szövetséget létrehozni annak érdekében, hogy kiűzzek a Veryát leigázó erőket. semmitől sem riad vissza a célja elérése érdekében, még ha ez egy vonakodó szövetséges elárulását jelenti is… Shelline választás elé kerül: a szívét kövesse, vagy rendelje alá a saját boldogságát a magasabb rendű cél elérésének?
Ann Nette kommunikációs szakon végzett egyetemet. Újságíróként, riporterként dolgozik immár 15 éve. Ahogy az gyakorta megesik, ő is már gyermekkorában szeretett írni. Van két kedvenc tevékenysége, az egyik a búvárkodás, a másik pedig az olvasás. Fiatalabb korában is írt verseket, és voltak már elképzelései a történetek területén is, és most végre megjelenhet 2026. 05. 14.-én a Rabmadár című első kötete, az Alexandra Könyvesház Kft. gondozásában. A könyv terjedelme 496 oldal. ISBN 9786156956156
A könyvet megrendelheted a Librin
A bejegyzést írta: Attila
![]() Wormwood-apátság könyvajánló | ![]() Egy izgalmas Fantasy történet – Tűzmadár | ![]() Nemzetközi sikerkönyv – Negyedik szárny |
| A fantasy műfaj kedvelőinek – itt található a többi könyvajánlónk is |









