Leiner Laura Random

Leiner Laura Random című könyve fiataloknak szól. A mű 2009-ben keletkezet, azonban csak 2022-ben jelent meg. Hogy miről is szól? Az egyetemista éveit töltő Emma én nagyon rosszélményeket eredményező nyaralása óta nem utazott sehová. A fogadalmát már három éve egyszer sem szegte meg. Aztán egyszer csak véletlenül nyer egy tengerparti társasutazást. sietve próbál valami megoldást kieszközölni, mint pl lemondás vagy az átruházás is szóba jöhet nála. De nem jött össze neki, így az utolsó pillanatban, de mégiscsak a repülőn találja magát.

Emma nem az a társaság központja alkat. Ki nem álhatja, ha mindenki ráfigyel. Azt képzeli, hogy ő majd a háttérben meghúzódva letudja ezt a nyaralást. De ahogy azt a sors humora szokta tenni, másképp alakulnak a dolgok. A változás a terveiben ott kezdődik, hogy a szállodában kap egy szobatársat. Noelt , a nagyképű és bunkó stílusú fazont.

Érdekel a könyv


A random könyv értékelése

Most nézzük mennyire volt eredményes a könyv. A moly oldalán 991 szavazat alapján 87%-on van. A librin pedig 19 szavazat alapján 5 csillagos. A véleményezők is imádták ezt a könyvet, sőt voltak többen is akik úgy nyilatkoztak, hogy többször is elolvasták. Volt aki kifejezetten minden nyáron elolvassa, egyfajta nyári hangulat bemelegítőnek. A sok pozitiv hangulatú vélemény és a pontozások alapján, eldöntöttem, hogy nagyon ajánlom ezt a könyvet azoknak akik még nem olvasták, és én 9/10 pontot adok neki.

Leiner Laura Wikipedia

Idézet: – Oké, szerintem menj, és keresd meg a pofátlanság határát. Itt megvárlak – közöltem, mire Noel elröhögve magát feltette a kezét.


Írta: B.A.


„Tud rólunk VALAKI a Deákban” könyvborítója: fiatalok állnak egy téli, belvárosi háttér előtt, mobiltelefonnal a kezükben, miközben egy árnyékos alak figyeli őket a távolból
Tud rólunk valaki a Deákban könyvajánló


A Londonsztori is érdekelhet


Fedezd fel A Szent Johanna gimi kalauz 2.0 könyvajánlót
Irodalmi könyvajánlóink

You may also like...