Írta: Attila
A Magyar szerző jelenleg egyik legnagyobb dobása ez a könyv, a Megőrülök érted. Olyannyira jó, hogy jelenlég 235-en szavaztak rá a molyon, és összehozták a 98%-t. Levonva a következtetést, az egyik legmenőbb könyv ez hazánkban 2026-ban. A véleményezők közt ilyen mondatok születtek: „Imádtam minden sorát” ő tudatosan lassabban is olvasott belőle, hogy ne érjen olyan hamar végett a könyv.
A következő véleményezőnek pedig kapóra jött a könyv, kisegítette valamiből, amit a nagyközönségnek nem árult el. De ez épp elég ahhoz, hogy megállapítsuk a könyv hasznosságát is. Ő elárulta azt is, hogy az egész könyv rejtélyekkel van teletűzdelve, ami szintén oka lehet a mű népszerűségének. A következő véleményező szerint pedig, egy brutális érzelmi hullámvasút volt számára. Annyira elkapta őt az olvasási vágy, hogy le sem tette a könyvet addig amíg ki nem olvasta. (Én pont fordítva vagyok ezzel, ha valami jó akkor az több napon át is érezni akarom! Attila)
No de menjünk a következőre, aki szintén már tűkön ülve várta a kiadás napját. Azt írta nagyából, hogy sötét az egész, és az elmegyógyintézet korrupt világa nagyon jól megvan írva. Olvasás közben végig izgult, és drukkolt. Ő sem tudta letenni, így egészen hajnalig olvasta. Még többen is véleményeztek, de beleolvasva a szövegeikbe, nem láttam olyant, akinek ne tetszett volna, így a The Hungary Post is ajánlja ezt a művet azoknak, akik nem riadnak vissza az elmeháborodottak világába való betekintéstől. A könyvet itt lehet beszerezni!




