
Bán Mór nagy sikerű könyvsorozata a Hunyadi, immár elérkezett a 11 részéhez, amelynek a címe A förgeteg hírnöke. A Rigómezei csata után járunk, amikor hazánk végveszélyben van. Jelenleg nincs ütőképes hadereje. Hunyadi János neve kicsit kopott a fényéből éppen, és ezért hiába próbál hadat toborozni az nem sikerül. Persze hozzá tehetjük, hogy ez a méltóságok, és Cillei Ulrik előidézte. Jan Giskra vezetésével pedig a husziták az északi vármegyéket ostromolják. Hunyadit küldik oda maradék seregével, és ő kénytelen a felsőbb nyomás hatására odamenni, hogy rendet rakjon.
A könyvet itt lehet megrendelni!
Konstantinápolyban pedig a közelgő Török megszállásra készülődnek. Nagy szerepet kapna az eseményekben egy elismert ágyúöntő mester, a Magyar ágyú öntő saját maga ajánlotta fel a szolgálatait. Ám mások is, az Oszmán Birodalomtól is igényt tartanak rá. Mohamed elhatározta, hogy megszerzi a hatalmat Konstantinápoly felett, a keleti kereszténység fellegvárát. Így most mindenhol veszél fenyegeti a Magyarságot. Konstantinápoly egyedül csak Hunyadi Jánosban reménykedik, ám ő sem tud segíteni, mert az ország belső viszályok hatása alatt áll, és ezért ott van rá szükség. Viszont a tét nagy, mert ha Konstantinápoly elesik, akkor nincs több akadály a Törökök előtt hazánk felé. A Magyar Királyság feladata lesz akkor, hogy a törökök útját állják Nyugat felé.
Bán Mór Hunyadi János könyvsorozata, oly annyira megihlette a filmeseket is, hogy 2025-ben filmsorozatot adtak le a TV-ben. Bán Mór könyveit itt találhatjátok a The Hungary Post oldalon!

