by A Tenger asszonyai Lisa See egyik legmegrázóbb regénye. A történet mégis mélyre hatol. A Csedzsu-sziget kemény világa tárul fel benne. A szél állandó. A tenger hideg. A henjo asszonyok mégis nap mint nap alámerülnek. Egyetlen lélegzettel. Kötél nélkül. Felszerelés nélkül. Csak a testükre és az akaratukra támaszkodva.
Jongszuk és Midzsa ebben a közegben nő fel. Gyerekként még minden egyszerű. Játszanak. Tanulnak. Figyelik az idősebb búvárokat. A tenger ritmusát. A veszélyt. A szépséget. A két lány között szoros kötelék alakul ki. Jongszuk családja befogadja Midzsát. A lány szülei meghalnak. A veszteség mély. A szeretet mégis helyet talál. A két gyermek lassan testvérré válik.
A történelem azonban nem kíméli őket. A japán megszállás árnyéka rátelepszik a szigetre. A félelem nő. A szabadság fogy. A háború mindent átalakít. A henjo közösség is változik. A tenger ugyanaz marad, de az emberek körülötte már nem. A lányok felnőnek. Búvárok lesznek. Felelősséget vállalnak. Küzdenek a megélhetésért. Küzdenek a túlélésért és önmagukért.
A tenger asszonyai
A koreai háború újabb sebeket ejt. A sziget lakói szenvednek. A barátság próbára kerül. A két nő útja eltávolodik egymástól. Félreértések, félelmek és politikai viharok sodorják őket. A szeretet mégis ott marad a mélyben. Mint egy kagyló, amelyet a tenger elrejt, de nem pusztít el.
A regény évtizedeket ölel át. A múlt és a jelen egymásba fonódik. A tenger egyszerre ad és elvesz. A henjo asszonyok mégis kitartanak. A testük erős. A lelkük még erősebb. A közösség tartja őket. A hagyomány vezeti őket. A veszteségek ellenére tovább merülnek. Mert ez az életük. Ez az örökségük.
Lisa See érzékenyen mutatja be ezt a világot. A női sorsokat. A barátság törékenységét. A túlélés árát. A regény lassan, mégis sodró erővel bontakozik ki. A tenger hangja végig ott zúg a lapok között. A történet pedig emlékeztet arra, hogy a legnagyobb erő gyakran csendben születik.
