Mindjárt az elején leszögezi az ajánló, hogy hagyjunk fel az önpusztító magatartásunkkal, és kezdjünk el tudatosan viselkedni. Mert az, hogy mit érünk el az életben az attól függ, hogy van e önfegyelmünk. Rendszerint a siker egyenes arányban növekszik az önfegyelemmel- Hollins szerint. / Gyakorlatok az önkontroll és a jó szokások kialakítására, hogy akkor is folytasd, amikor már feladnád / (Önuralom hatalma)
Az önuralom hatalmát nem tankönyvnek szánta az alkotója, és persze nem is egy tanulmány , inkább az eszközök táráról beszélhetünk . Remélhetőleg a könyvben szereplő eszközök adnak egy lendületet az olvasónak a céljai elérésében. Nem kell azt gondolni, hogy az önfegyelem reggeltől estig való szenvedést jelent, hanem abban segít, hogy hogyan szervezd meg a munkád, és miként legyél hatékony kisebb erőfeszítéssel. A műben szereplő eszközök segítségével könnyebben fogsz tudni dolgozni, és a nehézségeket is lazábban küzdöd le. Így minden alkalommal be is tudod majd fejezni a feladataidat.
Megtudhatod a legfőbb érzelmi, pszichológiai és biológiai akadályok amelyek leküzdésre várnak. Ismerd meg és törd meg a lustaság 5 lépésből álló körét, amely tétlenségbe taszít és boldogtalanabbá tesz. Konfrontálódj önmagaddal közvetlen kérdések által, amelyek önismeretre és cselekvésre sarkallnak.Pontos útmutatást kapsz az akaraterő befolyásolásához, maximalizálásához és megfelelő használatához.
A könyv oldalszáma : 238. Kiadás éve : 2022. A kiadója : Good Life Books. A szöveget Magyarra fordította: Fehér Zsuzsanna. A könyvet le is töltheted fizetés után az ajánlott oldalon ! Ingyen beleolvashatsz a könyvbe! (Önuralom hatalma)
Peter Hollins egy Bestseller író, több mint 10 éve tanulmányozza a pszichológiát és az emberi csúcsteljesítményt. A könyvben lévő eszközök a gyakorlatban is megállták a helyüket, ugyanis az alkotó sok emberrel dolgozott együtt, hogy megváltoztassa az életüket. Írásaiban tudományos, coaching és kutatási tapasztalataira támaszkodik. „Ismerd meg önmagad, erősítsd meg elszántságod és kitartásod. Az azonnali cselekvés mostantól számodra is egyszerű lesz!”
David Goggins Nincs hatalmad felettem könyvének ismertetőjét itt találod !