Írta: Kiss L. Anita

Amióta az eszemet tudom, írok. Minden az általános iskolában kezdődött. A fantáziám szárnyalt, és ahogy a szókincsem egyre bővült, történeteket írtam az osztálytársaimról. Ismertem őket, mindannyian tökéletes „alapanyagnak” bizonyultak ahhoz, hogy humoros, kalandos, vagy éppen romantikus történetek lássanak napvilágot róluk. És szerencsére szerették. Az már csak plusz volt, ha egy-két tanítási órán felolvasással tölthettem az időt.
Kitérővel, de visszatértem a gyökerekhez
Az élet ritkán sodor elsőre abba az irányba, ami igazán közel áll az emberhez. Vonzott az idegenforgalom mindig pörgős és izgalmas világa, de egyetlen munkanapot sem töltöttem el a megszerzett szakmában. Később a jogi pályában láttam a jövőt, de a paragrafusok rideg és sokszor az embert figyelmen kívül hagyó világa a tanulmányaim ellenére sem lett az én világom. És ekkor jött az írás.
Regény, amivel adhatok
Ahogy egyre több évet töltöttem el az internetes újságírás és PR területén, úgy vált mind biztosabbá, hogy ennél sokkal több kreativitás rejtőzik bennem. Nem adtam fel azt a gyermekkori álmom, hogy egyszer a kezemben tarthatom majd a saját könyvemet. A megvalósításon sokáig dolgoztam, talán többet, mint kellett volna. Tökéleteset akartam. Az idő és az olvasók majd eldöntik, mennyire lett az. Talán nem is a tökéletesség a lényeg, sokkal inkább az, hogy elsőkönyves szerzőként valami maradandót adjak.
Kizárólag a Marsbook Kiadónál elérhető!
A MarsBook Kiadó gondozásában jelent meg első regényem Diszkrét burok címmel. A kötet kizárólag a Marsbook Kiadó webshopjában érhető el. Egy olyan világot festettem le a 300 oldalas történetben, ahol semmi sem az, ami manapság, de mégis minden érzés azonos. A sci-fi környezetbe ágyazott krimi mély emberi érzelmekkel átszőve arra keresi a választ, hogy meddig maradunk emberek, és honnantól veszi át a hatalmat felettünk a becsvágy, az ego, vagy éppen a szenvedély.
Ismerj meg jobban!
Facebook írói oldalamon igyekszem mélyebb betekintést nyújtani az íráshoz fűződő viszonyomról és személyes történetekkel is szeretnék kedveskedni az olvasóimnak és az érdeklődőknek. Addig is, amíg mind többekhez elér a Diszkrét burok története, én már gőzerővel dolgozom a második könyvemen. Nincs megállás. Tarts velem az utamon, ami még csak most indult el a Diszkrét burok megszületésével!
ISBN 9786156543790




