Az Április olyan hónap amikor kezd a természet felélénkülni. Csodás amikor megjelennek az első virágok, és belengik illattal az egész környéket. Gyakorta sétálok, persze nem csak jó időben, hanem télen is akár, esőben pedig ott van védelmemre az esernyő. A séta közben jön meg az ihlet, hogy milyen könyveket is ajánljak, milyen cikket adjak az olvasóim számára. Mégis azonban ez a cikk csak azzal a vággyal készül, hogy adjak valami értékes tippet. Három könyv, amely nem feltétlenül egy műfajt képvisel. De nézzük is mely könyveket találtam a könyvajánló archívumunkban.
Íme a három könyv

A Talán máskor egy ígéretes elsőkönyves szerző műve. A történet témája az első szerelem és a második esély keveréke. Szóval egy történetben egymásra találnak a főszereplők és aztán hirtelen szétválnak. Évek telnek el közben, mielőtt ismét találkoznának. A könyv azt a nagy kérdést taglalja, vagy világítja meg, hogy ha egyszer egy kapcsolat sérült, akkor van e értelme annak, hogy ismét megpróbálják azt helyrehozni.

A sci-fi kedvelőinek lehet értékes ez a könyv, hiszen Scalzi művei jelentős értéket képviselnek a műfajban, sokan szeretik az ő történeteit. Az emberi létezést három másbolygó faja veszélyezteti. Egy áruló tudós lementett gondolatai adják az egyetlen reményt ebben a küzdelemben. A Gyarmati Véderő Szellemhadteste megkísérli egy katonájának agyába rögzíteni ezeket az elme kincseket. Scalzi ott folytatja a sodró lendületű katonai sci-fit, ahol a Vének háborúja véget ért, még lebilincselőbb történettel és emelve a téteket.

A könyv egyszerre fantasy és egy romantika hírnöke. Zara a jégbirodalmában ismeri a határait, de vajon ha a szív szerelmes akkor is megmaradnak a határok? Valaki rontást adott rá, mégis ő az egyetlen remény a jég világában arra, hogy ne a hatalom nyomja el az ottélőket, hanem a szív legyen az ő megmentőjük. Így ez a történet azt sugallja, hogy talán egy ember igyekezete is ébreszthet reményt.
Írta: A könyvek hangja






