Brittney Arena Hazugságok tánca

Vasalie Moran úgy érzi, hogy ő nem egy toronyba zárt hercegnő, hanem egy árnyék. Ő Illian király udvarának táncosa volt . Ám egy nap ártatlanul vetették börtönben, egy olyan bűnért amit nem ő követett el. Túlélte az elzártságban töltött időt, amikor is ismét a király elé hívatják. Illian alkut ajánl fel neki, rá akarja venni, hogy a királyi találkozón legyen az ő kémje. Ha ez megvan akkor ő szabadon engedi. /Hazugságok tánca/

A király egyre brutálisabb, véresebb parancsokat ad ki, a lány pedig kényszerből árulja el a barátait és ismerőseit. Egy kis idő elteltével azonban rájön, hogy az ő királya felett is áll valaki, aki még gonoszabb szörnyeteg. Közben a világ amit ismert, teljesen megváltozik, összeomlik, és helyébe valami más épül. Így szövetséget köt a lány Illian testvérével és legnagyobb ellenségével, Kelet hírhedt királyával.

A két testvér közt viszály kezdődik , amely egyre brutálisabbá válik. A főszereplő pedig a két tűz közé szorul, múltjának igazsága napvilágot lát. Az is bizonyossá válik számára, ha túl akar élni akkor el kell döntenie, hogy kiben bízik, kiért harcol, és mennyit áldozzon fel a lelkéből. Brittney Arena első magyarul megjelenő regénye egy lenyűgöző romantikus fantasy a szívfájdalmat követő reményről, titkokról, árulásról és szabadságvágyról.

A könyvet itt lehet megrendelni!Libri: Szórakoztatóirodalomi könyvek

A cikket írta: A könyvek hangja



Szelek vára könyvajánló

Rebecca Yarros Vasláng könyvajánló

Tűz és jég dala 3. könyvajánló
További fantasy könyvajánlóink

You may also like...