Samantha Shannon a Csontszüret első részével nagyot alkotott, így megszületett a második rész is. Nézzük röviden miről is szól a második rész, amely a Mímes rend címre lett keresztelve. Tehát a főhősünk – akit Paige Mahoney-nek neveznek – meg tudott szökni az oxfordi börtönvárosból. Most Londonban bujkálni kényszerül. Közben pedig azon gondolkodik, hogy megváltoztassa a jelenlegi világot, és persze ,hogy miként is tegye ezt. A hatalom emberei pedig őt keresik mindenhol.
Paige úgy gondolja, hosszú gondolkodás után, hogy csak egy lehetősége van. Ezért vissza megy régi munkaadójához, Jaxon Hallhoz. Na-ná, hogy ő egy sármos fickó, de igencsak brutális, ami érthető, mivel az alvilágban ténykedik. A lány arra is tervet eszel ki, hogy megszerezze a Rózsakoronát. A lány képességeit többen is hasznosnak találják, így szeretnék a főhősünket maguk mellett tudni. Nos ennyi a történet lényege.
A Mímes Rend – Csontszüret 2.
Most nézzük milyen más infót találhatunk erről a könyvről amely segíthet a választásban. Egyszer tudjuk azt, hogy Samantha Shannon az egyik legismertebb a fantasy írók köz. Ez már önmagában is elég ok lenne arra, hogy beszerezzük e könyvet. A másik érvem arra, hogy jó ez a könyv, az a molyhu értékelés, ami jelenleg 92%-on ál, és ez brutálisan jó. Megnéztem a véleményeket is. Egyetlen rossz szót sem olvastam bennük, mindenki oda volt érte, és persze tetszett nekik a világ leírása is. Sokak szerint túlszárnyalta az első részt. Ezen persze nem csodálkozhatunk, mert minél többet ír valaki, valószínűleg fejlődik is. Meg persze ne feledjük el azt sem, hogy az első könyv véleményeiből maga az író is profitálhat, mert megismeri, hogy mire van szüksége az olvasóinak.
The Hungary Post értékelése: 9/10
A 9-es pontszámot a molyhu értékelés nyomán adtuk neki. És nagy mértékben a vélemények is hozzájárultak. E közvélemények alapján, nyugodtan merem ajánlani azoknak akik szeretik a fantasy könyveket.
★★★★★★★★★☆A könyvet megrendelhetitek a Librin. A bannerjeinkre klikkelve eljuthattok a könyvkiadó és könyvterjesztő oldalára
A cikket írta: A könyv hangja










