Laura Dickerman Asztaltárs


🌆 Laura Dickerman Asztaltárs című regénye egyetlen íróasztal köré szervez egy egész világot. A könyvkiadás kegyetlenül izgalmas, intrikákkal teli univerzumát, ahol a szavaknak súlya van, a titkoknak ára, a vágyaknak pedig következménye. A történet középpontjában Rebecca és Ben áll, két tehetséges, ambiciózus szerkesztő, akik ugyanabban a rangos New York-i kiadóban dolgoznak. Mindketten a szakma csúcsára vágynak, és mindketten hajlandók keményen megküzdeni érte – akár egymással is.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egy váratlan döntés miatt kénytelenek megosztani egyetlen íróasztalt, ami nemcsak a személyes terüket, hanem a türelmüket is próbára teszi. A csipkelődő üzenetek, a szarkasztikus megjegyzések és a folyamatos rivalizálás mögött azonban lassan valami más is kibontakozik. Egy olyan vonzalom, amelyet egyikük sem akar beismerni, mégis mindketten érzik, hogy egyre nehezebb figyelmen kívül hagyni.

Asztaltárs

A könyvet itt lehet megrendelni!A Libri Szépirodalom könyv ajánlatai

A cselekmény akkor vesz igazán lendületet, amikor meghal a legendás írófejedelem, az irodalmi életben csak „az Oroszlánként” emlegetett alkotó. Hagyatéka – és benne egy elveszettnek hitt, felbecsülhetetlen értékű kézirat – hirtelen mindenki számára elérhetővé válik. Rebecca és Ben számára ez a lehetőség akár karrierjük csúcspontja is lehetne. Feltéve, hogy ők találják meg először a titokzatos művet.

A jelen történései mellé finoman simul egy másik idősík: az 1980-as évek New Yorkja, ahol két barátnő, Jane és Rose mozognak otthonosan az irodalmi körökben – és ahol az Oroszlán alakja egészen más fénytörésben jelenik meg. Egy sorsfordító, hóviharos tavaszi nap eseményei lassan kirajzolják, hogyan kapcsolódik össze a múlt és a jelen, és miért olyan fontos a kézirat, amelyért mindenki verseng.

Az Asztaltárs egyszerre romantikus, szellemes és éleslátó regény a hatalomról, a kreativitásról és azokról, akik a könyvek mögött állnak. Tökéletes választás mindenkinek, aki szereti a kiadói világ kulisszatitkait, a lassan kibontakozó érzelmi feszültséget és az olyan történeteket, ahol a szerelem és az ambíció veszélyesen közel kerül egymáshoz.



Humoros romantikus könyv – Randibajnok

A randizás elmélete könyv tartalom

Mégis beléd zúgtam könyv tartalom

You may also like...