Török Luca úgy gondolja, hogy ő semmit nem tud még a szerelemről. Még az első csókon sincs túl. Még fiúval sem járt . És egyszercsak bejön az életébe Konrád. Pedig ő az a fiú aki Lucát Bokasérült lánynak nevezi , még Túró Rudit is vett neki amikor letörtnek látta. Segített akkor is amikor meghúzta a bokáját amikor edzet. és ővele tapasztalt meg sokmindent először. (Kosársuli újra a pályán)
A könyvet itt rendelhetitek meg! I Az e-könyvet pedig itt tölthetitek le ! (Libri)
Luca az első párkapcsolatába került és hamarosan szembesülni kell azzal, hogy nem olyan egyszerű, sok a kihívás , több mint amire ő számított. Még azt sem tudja, hogy normális e a féltékenység . Most először szembesül azzal a nehézséggel ami az őszinte kommunikációk sajátja. Ja és most már meg kell ünnepelni a Valentin napot és más ünnepeket is, főleg pedig a kapcsolat hónap fordulóit. Húúú, miért van ennyi kérdés ?
Közben a kosársuliban a szokásos módon zajlik az élet. A második félév is most indul. A bajnokság mérkőzései is kezdetét veszi. Felszaporodnak az edzések vele együtt pedig a rá nehezedő nyomás is. Óóó , és még ez is. Konrád furcsán viselkedik.
Most az igazán nagy kérdés az, hogy vajon Luca képes lesz egyszerre a pályán és élete első párkapcsolatában is helytállni?
A könyv oldalainak száma 352. A könyv kiadója Magnólia. (Kosársuli újra a pályán)
Kollár Betti 1998-ban született. Az életrajzában benne van a kosarazás is amelyet egy sérülés miatt kelet abbahagynia. Ezen szenvedély elvesztése után talált egy új tevékenységet amely után legalább akkora szenvedély fűti mint az előző, és ez az írás.
A Gladiátor 2 után már most van ötlet a Gladiátor 3 ra.