1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca, a magyar megoldások iránt jelentős a nemzetközi érdeklődés

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca világszerte, az önvezető autók után jönnek az "öntanuló" otthonok, az új megoldások pedig új szakembereket igényelnek, új szakmákat teremtenek, amelyre a magyar fejlesztőknek is időben kell felkészülniük - hangsúlyozta Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home tulajdonosa megjegyezve, hogy a magyar megoldások és szakemberek iránt már most is jelentős a nemzetközi érdeklődés.

Az MTI-nek eljuttatott közleményben az okosmegoldásokat kidolgozó magyar startup tulajdonosa felhívta a figyelmet arra, hogy az otthoni "okoseszközök" piacának rohamos fejlődése a szolgáltatások körét egy teljesen új szakmával, a smart home-szerelővel bővítheti, akiknek eddig soha nem használt megoldásokkal kell megismerkedniük. Példaként említette, hogy a Chameleon a világon elsőként a mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési szabályozóval jelent meg a magyar és a nemzetközi piacon. A cég jelenleg második körös befektetőt keres, a nemzetközi terjeszkedés elősegítése érdekében legalább 400 millió forintot vonnának be. A további hazai terjeszkedést pedig a januárban kapott, 75 millió forint kockázatitőke-befektetés biztosítja -írták. A Chameleon jelentős növekedéssel számol: a hazai okosotthon piac mérete becslések szerint megháromszorozódik a következő három évben, miközben a hazai smart home penetráció a jelenlegi 4 százalékról közel 13 százalékra emelkedik 2021-re. Európában a smarthome-beruházások összértéke évente átlagosan 39 százalékkal emelkedett az elmúlt időszakban, míg 2020-ra az európai piac mérete várhatóan meghaladja a 23 milliárd eurót. A cég tervei között szerepel, hogy két éven belül piacra lép az Egyesült Államokban, mely globális szinten jelenleg a legnagyobb smarthome-piac, 24 milliárd euró értékkel. A magyar startup idén 250-300 millió forint árbevételt remél, a tavalyi, mintegy 50 millió forint után. Legújabb jelentős fejlesztésük egy mesterséges intelligencián alapuló, öntanuló fűtési algoritmus, amelynek piaci bevezetéséhez a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán nyertek 50 millió forintot. A világújdonságnak számító modell alapja a saját fejlesztésű mesterséges intelligencia, amely képes a hőmérsékleti adatok gyűjtése után "megtanulni" az épület energetikai viszonyait és megjósolni az optimális időpontokat a fűtés/hűtés ki és bekapcsolására. Fűtés és hűtés esetén is működik, a rendszer öntanuló, így annak menedzselésével nem kell foglalkozni. A technológia a Microsoft Azure felhő alapú szolgáltatása segítségével minden átalakítás nélkül elérhető, az őszi fűtési szezon beindulásával pedig teszt jelleggel ingyenesen elérhetővé teszik a rendszert minden, az NGBS (felület fűtés-hűtés tervezésével, gyártásával és kivitelezésével foglakozó cége) által telepített lakásban, így megfelelő gépészeti háttér esetén több ezer háztartásba kerülhet be a technológia egyetlen gombnyomással, minden plusz beépítési költség nélkül - hangsúlyozta a közleményben Szarvas Péter. Építés alatt áll az első bemutató lakásuk is: az egész társasház okos lesz Zuglóban (5 lakás), és az egyik tetőtéri okosotthont bárki kipróbálhatja, egy hétvégére ki is bérelheti. Elindították a tömeggyártást Kínában, és az idén nyitnak az irodai és a szállodai piac felé, elkezdik az első okosiroda és szálloda felszerelését. A képzésben is aktívan vesz részt a startup: rendszeres oktatásokon mutatják be a villanyszerelőknek és a szakembereknek a rendszert. Indítottak egy gyakornoki programot is az Óbudai Egyetemmel, hogy a fiatal munkaerőt be tudják vonzani az új területre. A Chameleon Smart Home fejlesztéseinek köszönhetően az intelligens megoldások ma már használt lakásokba, lakótelepekre, társasházakba utólag is telepíthetőek, sőt a valamennyi gyártó termékével kompatibilis megoldásaikat nagyobb lakásrendszerekhez is kínálják, ezzel a világon elsőként jöhettek létre okosotthonokkal kommunikáló "okostársasházak" és "okoslakóparkok" - hangsúlyozta a közleményben.

Zene

Ava Max - Sweet but Psycho

Ava max -ra a Sweet but Psycho című dala miatt emlékszem. Egy igazi dallamos táncos pop zene és nem különben figyelemre méltó maga a videó is.

Bővebben...:

Lady Gaga új arca - Avagy "Csillag születik "

A "Csillag születik " című filmben egy új Lady Gaga arc jelenik meg előttünk. Nincs kifestve és nincs különösebb cicoma sem csak maga a natúr szépség.

Bővebben...:

Silent Circle - Touch In The Night

Egy zenei weblapon nem tudom kihagyni régi nagy kedvencemet a Német Silent Circle együttest.

Bővebben...:

Zwack Unicum: részvényenként 1300 forintos osztalékjavaslat

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 645 millió 500 ezer forint, azaz részvényenként 1300 forint - a névértékre vetítve 130 százalék - osztalék kifizetését javasolja a 2018. április 1-jétől 2019. március 31-ig tartó üzleti évre a társaság június 26-ra összehívott évi rendes közgyűlésén - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett közgyűlési meghívóból.

Read More

Trónok harca búcsúztató

Véget ért a Trónok harca. Vivi ezúttal elbúcsúztatja a sorozatot.

Read More

Demóna folytatás - Előzetes a filmből

A tervekhez képest egy évvel korábban kerülhet a mozikba a Demóna második része.

Read More

Boldog Halálnapot 2, mint partykellék

Vivi ezúttal a méltán híres Boldog Halálnap folytatását kritizálja és reméli, hogy az életben más az egészségügy !

Read More

A Trónok harca után - Eufória

A most befejeződő Trónok harca után hamarosan elindul a HBO legújabb sorozata az Eufória. Itt bemutatjuk az előzetest is.

Read More
Item of Previous Next

mti felhasználó