1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer

Mesterséges intelligenciájú asszisztenst akar Zuckerberg

Olvasóink értékelése:  / 0
ElégtelenKitűnő 

ZuckerbergA Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló "i-komornyik" létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában.

A népszerű közösségi oldal vezetője évente áll elő új személyes tervekkel, a mesterséges intelligenciájú komornyik ötletét is egy Facebook-posztban osztotta meg követőivel. "Úgy képzeljétek el, mint Jarvist, a Vasemberből" - festette le közelebbről a tervet vasárnap a Marvel-film intelligens számítógépes rendszerére célozva. Zuckerberg először tanulmányozni szeretné a már létező technológiákat, aztán elkezdené tanítani az asszisztenst, úgy, hogy felismerje gazdája hangját, majd megértse azt is, amit mond, és így képes legyen kezelni házában bizonyos dolgokat, mint például a világítást, a fűtést vagy éppenséggel a zenegép be- és kikapcsolását. Arra is szeretné megtanítani, hogy felismerje a becsengető látogatókat, és a barátait be is engedje. Emellett a munkájához is igénybe venné a képességeit. Zuckerberg az elmúlt években célként tűzte ki maga elé, hogy havonta elolvasson két könyvet, és azt is, hogy megtanuljon mandarin nyelven.


 Amerikai cégek uralják a Handelsblatt top 100-as világranglistáját


Az osztalék mint jövedelem !


Zene

Halott Pénz nagykoncert decemberben a Sportarénában

Tizenöt éves születésnapját ünneplő évét egy nagykoncerttel zárja le a Halott Pénz december 29-én a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők az MTI-vel.

Bővebben...:

Eddie Murphy . Party All the time -video

Eddie Murphy - Party all the timeEddie Murphy nem csak egy zseniális színész aki mindig megnevettet hanem nagyon jól énekel is. Van néhány dala amiből a legjobb számomra ez a "Party All the time " . A 80' években ezt nagyon szívesen hallgattuk és táncoltunk rá.

Bővebben...:

Ava Max - Sweet but Psycho

Ava max -ra a Sweet but Psycho című dala miatt emlékszem. Egy igazi dallamos táncos pop zene és nem különben figyelemre méltó maga a videó is.

Bővebben...:

Étterem 14. kerület utcáin- a Trófea a tuti befutó!

A fővárosban minden korábbinál szélesebb étterem választékkal találkozhatunk. Vannak azonban olyan vendéglátóhelyek, melyek messze kiemelkednek a többi közül az általuk nyújtott színvonallal.

Read More

Halott Pénz nagykoncert decemberben a Sportarénában

Tizenöt éves születésnapját ünneplő évét egy nagykoncerttel zárja le a Halott Pénz december 29-én a Papp László Budapest Sportarénában - közölték a szervezők az MTI-vel.

Read More

Eddie Murphy . Party All the time -video

Eddie Murphy - Party all the timeEddie Murphy nem csak egy zseniális színész aki mindig megnevettet hanem nagyon jól énekel is. Van néhány dala amiből a legjobb számomra ez a "Party All the time " . A 80' években ezt nagyon szívesen hallgattuk és táncoltunk rá.

Read More

Üvegtetők

Az üvegterasz Kft. üvegtetők kivitelezésével is foglalkozik. A klasszikus fix üvegtetők mellett, mára már a modernebb, motorizált, mozgatható üvegtetők kivitelezésével is vállalják. A tetők mozgatható üveglapjai darabonként maximum 130 szélesek lehetnek, szimpla és szigetelt változatban is kivitelezhető. Vízelvezető rendszernek köszönhetően garantáltan nem folyik be a víz. Válassza üvegezett tetőinket és teraszainkat. uvegtetok.hu

Kvízjáték 1. rész

A minden, ami film csatorna vloggere belekezdett egy sorozatba, aminek a vesztese kap valami büntetést, amit végre kell hajtani. Közben a néző magát is tesztelheti, tudja-e a válaszokat. Játékra fel!

Read More
Item of Previous Next