Filmet készítenek Elon Musk életéről

Elon Musk az egyik legnépszerűbb ha a világviszonylatot nézzük. Figyeli őt a pénzvilág a befektetési guruk az újságírók, és most a filmipar is elég izgalmasnak találta a lehetőséget, hogy filmet készítsenek a Tech mogulról. A filmesítési jogokért licitháború fojt a filmkészítő cégek közt, s végül ebből a küzdelemből a A24 filmstúdió került ki győztesen. (Elon Musk film)

Az utóbbi időben több életrajzi mű is készült az üzletemberről, de ezek közül Walter Isaacson könyvéből készítik a forgatókönyvet. Az író korábban a Jobs könyvet írta amelyet szintén megfilmesítettek. A rendező pedig Darren Aronofsky . A rendezőnek korábbi ismert filmjei közül kiemelhetjük a Noét a Fekete hattyút és a Pankrátort is ő készítette.

Elon Musk nem csak a filmkészítőket és írókat inspirálta. Korábban az Iron man főszerepet játszó Robert Downey Jr. róla mintázta az üzlet ember és hős figuráját. Elonrol is jól tudhatjuk, hogy önmagában is egy jó showman, hiszen annyira jól tudja bevezetni az új termékeit, hogy az már iskolába illő marketing oktatóanyagként. Az üzletember legfőbb álma a Mars betelepítése. Így cseppet sem volt meglepő amikor tavaly jelentős mennyiségű Tesla részvénytől vált meg. Egészen biztos a tőke az űriparban landolt.

Aki olvasta valamelyik életrajzi könyvét vagy figyelemmel kísérte az üzletember ténykedéseit annak kétség sem fér hozzá, hogy ez a film nagy dobás lesz. Ezért is volt a stúdiók közti nagy hajcihő, hiszen megszagolták a siker ízét. Egy biztos sokan várhatják a filmet. (Elon Musk film)

Elon Musk könyv

A könyv hivatalos ajánlójából megtudhatjuk, hogy Walter Isaacson alaposságot vitt a művébe, így közelebb hoz minket Elont mint ember ismerhetjük meg. Mesterien végigszövi az életét a gyerekkortól egészen napjainkig. Az író két éven át követte új kötete alanyát. Ott volt a megbeszéléseken és végigjárta vele a gyárakat is. Annak érdekében, hogy még pontosabb legyen a mű sokszor órákig tartó beszélgetésekbe fogtak. Tovább is ment , mert felkereste a családtagokat, barátait és munkatársait is kifaggatta. Persze csak úgy lehet teljes képet adni valakiről, ha az ellenségeit is megkérdezzük. Nos tehát ebből a sikereket és kudarcokat is tartalmazó könyvből készül a film.

Mennyire tetszett a cikk ?

Kattintson a csillagra az értékeléshez !

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Még nem szavaztak. Lehetsz te az első !

You may also like...