by E cikk témája az alábbi megtörtént eseten alapul. Egy idős néni áll az egyik élelmiszerbolt előtt, ahova napi szinten járok és a saját fülemmel hallottam, hogy ő nem pénzt kér csak a jövő héten jön meg a nyugdíja és már nincs pénze kenyérre. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a dolog így, egy kenyérrel többet vettem, felvágottat és tejet vásároltam pluszba és a pénztárnál kértem egy külön szatyrot, amibe ezeket el is helyeztem. Kifelé menet a nénike még mindig ott álldogált tanácstalanul. Odaléptem és megkértem fogadja el tőlem. Már léptem is volna tovább, amikor megállított és elmondta, hogy ő még életében soha nem kért semmit mástól és nagyon szégyelli magát, hogy itt kénytelen állni, de amióta egyedül maradt, azóta sajnos egyik napról a másikra él. Ami volt pénze abból férjét temette el tisztességesen és sajnos már a gyermeke sem él. Megköszönte, elbúcsúztunk, és amire az autóval elindultam a nénikét már nem láttam.
Ilyen világ vár ránk? Egy életen át tartó munka után, ez a jövő? Mi felé haladunk? A rohanó világunk technikai vívmányai, ami kényelmesebbé teszi életünket és gyorsan hozzá szokunk, mert jó és kényelmes, de nem tesz minket kiszolgáltatottá és függővé? Gondoljunk csak a villamos áram, a gáz, az internet, a bankszámla, mosógép, mikro használatára. Sokan ezek nélkül már nem is életképesek. Nem beszélve a műszaki újdonságok iránti mérhetetlen vágyról, ami arra ösztönöz minket, hogy ha nem akarunk lemaradni, akkor a miénk kell, hogy legyen. Ezek fantasztikus újítások, de rossz kezekben, nem megfelelő felhasználás esetén kiszolgáltatottá is tehet minket. A” nagy testvér mindet lát” jövő felé haladunk? Kérdem én, ez jó nekünk? Szorgos hangyaként dolgozunk, minden lépésünkről tudnak, és ha már nem vagyunk hasznos tagja a társadalomnak, akkor mi lesz velünk? A gyermekemnek mit mondjak, mit tanuljon, hogy boldog és lehetőség szerint szabad életet éljen egy elfogadható életszínvonalon? A túlzott gépiesítés és a robotizálás miatt (ami csak a tulajdonosoknak jó, mert egyre kevesebb humán erőforrásra lesz szükség) lesz neki hol dolgozni? Miből fog élni? Milyen értéke lesz a végzett munkának?
Tisztában vagyok vele, hogy nem egy könnyed téma, de akinek gyermeke van, nem teheti meg, hogy a homokba dugja a fejét. Igazából az aktív dolgozóknak is foglalkozni kell vele, hisz a nyugdíjrendszerünk már az elkövetkező évtizedben bedőlhet. Ebben a kapitalista világban nem működik, hogy az államra támaszkodunk, mert sajnos, ha erre számolunk, akkor nagyot fogunk csalódni. Évek óta halljuk, hogy próbáljunk saját részre megtakarításokat félretenni, és sajnos én sem tudok egyszerűbb megoldást, mint az öngondoskodást. Tudom, hogy a mai keresetekből szinte lehetetlen, de mégis muszáj. Most még van választásunk! Muszáj megtanulnunk gyorsan az önállóságot, a pénzügyi tervezést, befektetést, pénzforgatást. Életbevágó megtanítanunk gyermekeinket ezek ismeretére és rutinos használatára, mert a jövője függ tőle, most már ez talán nélkülözhetetlenebb lesz, mint az idegen nyelvek ismerete. Természetesen a nyelv még mindig a top 3-ban helyezkedik el, hogy ne legyen röghöz kötött, de fontos a pénzügyek teljes és átfogó ismerete az anyagi biztonságának érdekében.
Mi a mi feladatunk a jövőre?
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy lehetőségeihez mérten tegye magát függetlenné és önfenntartóvá, mert nálunk okosabb emberek is azon a véleményen vannak, hogy ebben a formában ez a fogyasztói társadalom nem tartható fent már sokáig. Egyre többen alakítanak ki önfenntartó közösségeket, melyek függetlenek a nagy ellátó rendszerektől (gáz-, víz-, villany-hálózatok, nagyüzemi mezőgazdaság és élelmiszeripar, egészségügy stb.), esélyt adva magának és a családjának a túlélésre. Ezek a MAG közösségek megpróbálnak közösségben (hangsúlyozom együtt és nem egymás ellen) politikától és hatalomtól függetlenül a hagyományos, önellátó paraszti gazdálkodás bevált eszközeivel és az új vívmányok, mint pl. napenergia, szélenergia eszközeivel egészséges, kényelmes, emberhez méltó életet élni és teremteni. Ez a közösségi lét, és az általa nyújtott védelem és biztonság hiányzik ma mindnyájunknak.
B.E.
